2010. február 11., csütörtök

3. NAP (Klári szövegelése)

Ezt a bejegyzést már Mátyásföldön irom, mellettem a konvektor a maximumra állitva, a lábam egy elektromos lábmelegítőben, rajtam mindenféle meleg hacuka, és mégis majd megfagyok. Úgy látszik ez az átállás dolog egyik kontinensről a másikra, csak visszafelé okozott problémát, amikor odafelé leszálltunk a 35 fokos, 90%-os páratartalmú Buenos Airesben, rögtön elindultunk városnézésre, mintha csak kimentünk volna az Andrássy útra. Na mindegy, majdcsak tavasz lesz lassan!

Átnézve Feri legutolsó bejegyzését, még ugyanehhez a naphoz tartoznak a következő képek.

Amikor elhagytuk Cafayatét, az oázis-várost még néhány kilométeren át szőlőültetvények, borházak között vezetett az út, aztán hirtelen kihalt, homokdűnés táj váltotta fel, ami tökéletes sivatagnak tűnt.
Az út mellett egy-két láma legelészett.
Ezután egy kősivatagba jutottunk, ahol a természet különleges sziklaformákat alakitott ki az anyakőzetből. Ezeket a hasonlóság miatt ilyen nevekre kereszteltek: Kastélyok, Ablakok, Varangy, Obeliszk, Gomba,stb. A völgy két magas hegy közé, "V" alakban vágódik be, a folyó neve Rio de la Conchas (Kagylóhéjak folyója)
A szurdok 65 km hosszú, az ember egyik ámulatból a másikba esik. Ha Dóri csak annyit mondott, hogy "ááááááá", Fernando máris lehúzódott az út mellé, kiszálltunk, és körbenéztük-, fotóztuk a tájat..........természetesen négyen négyfelé. (A negyedik én voltam, aki őket fotóztam.)

Éjjjjjjjen a Nikon!!!
Ez a képződmény az "Ördög torka"

Ez pedig a "Los Castillos" (Kastélyok)

Az "Amphiteátrum" bejárata.

Ez pedig a belső csarnok. Olyan az akusztikája, hogy egy furulya halk hangja körbefut a sziklákon, és mindenhol tökéletesen hallatszik.
Csodálatos meleg, vörös színek.

Az ember egy picurka pontnak érzi magát.

Ez az "Obelisco"
A gyönyörű völgy neve: Quebrada de las Conchas.
Inne már csak pár kilométer, és Saltába, az azonos nevű tartomány fővárosába értünk. 1200 méterrel van a tengerszint felett, kellemes az éghajlata. A város fölé magasodik a San Bernardo hegy, ami látványnak is csodás. Nem hiába emlegetik az argentinok a várost Salta la Lindá-nak.(Szépséges Salta) Nekünk a jól ismert Panoráma-sorozatból való Argentina utikönyvünk van, ami 1987-es kiadás. Azt tapasztaltuk, hogy a benne lévő számszerűségi adatokat óvatosan kell kezelni, pld. a lakosság számát mindig meg kell szorozni legalább néggyel. Így most Salta kb egymilliós város.
Ahogy beértünk a városba, Dóri elszaladt egy Turisztikai Irodába prospektusokért, térképért, szálláshelyekért, mi kaptunk 10 percet sétára, Fernando addig körözött a központban, mert parkolóhely nemigen volt. A sétálóutca végén nagy hangzavarra figyeltünk fel, többszáz fiatal hatalmas dobokkal, hangszerekkel, óriási kiabálással, skandálással, hatalmas zászlókkal vonult fel. Csak azt láttuk, hogy valami ellen tiltakoznak, aláirásokat gyűjtöttek, megpróbáltak minden bámészkodót bevonni a zenebonába.
A kék zászlókon Che Guevara arcképe, szabadság felirat. Azt hittük, valami nagyon komoly dologról van szó. Aztán este Fernandó felvilágositott, hogy csak a városi buszok jegyeit akarta felemelni az önkormányzat, azért volt ez a balhé.
Dóri kézbekapott egy csomó hotelcimet, ketten hatfelé rohantak, végre egy órás keresgélés után ezt a Hostelt találták. Ferinek egyből beugrott: ez olyan, mint a Sing-sing fegyház. Két különálló cellánk volt, benne két vaságy, picike fürdőszoba zuhanyozóval. Dehát egy éjszakára bőven megtette. A légtér olyan pici volt, hogy a büdös cipőket mindenki kirakta az ablakba.


Gyors zuhany, átöltözés, és indulás várostnézni. Ez az indián néni (érdekes, most hogy nézem a fotót nem is olyan nagyon néni) kézzel kötött dolgokat árult az egyik kapualjban. Természetesen rögtön vettünk Gergőnek egy kapucnis, lámás kardigánt.

Az utcánk végében volt ez a Szt Ferenc templom, ilyen szépen kivilágitva.
A másik gép optikája egész más szinben vette fel.
A főtér körüli épületek aljában vendéglők, kávézók, szabadtéri koncertek.

A Cabildo esti fényben.


Ez a Catedrál, vagyis a város fő székesegyháza.

És ilyen a másik géppel.
Ennek az étteremnek a teraszán úgy hajnali 2 felé lerogytunk, rendeltünk valami finom vörösbort........
..és egy asadót. Dórikám éppen az asador szerepét vette át, és szétosztja a vacsorát.
Annyi erőnk még volt, hogy hazavánszorogjunk, ............


és dőlés a vaságyba.

2010. február 2., kedd

ÚTRA KÉSZEN

30 nap argentin kiruccanás után itt ülünk Dóriék házában ,iszonyú fülledt melegben ,hátunk mögött a ventilátor suhog,kinn dörög , villámlik és mintha dézsából öntenék, szakad az eső. Szerintem ez csak azért van, hogy ne fájjon annyira a szívünk, hogy itt kell hagyni ezt a gyönyörű országot. Összes cuccunk becsomagolva lemérve, ne legyen egy bőrönd több mint húsz kiló,+ a pofátlanság határáig megtömött 1-1 kézipoggyász + laptop.Utolsó percben vesszük fel a ruhát amiben talán otthon sem fagyunk meg, ha sikerül a két bőröndöt becsekkolni Pestig ,a kézipoggyászban lesz két napi kaja meg a ruhatár.este 9-kor indul a busz Buenos Airesbe, reggel 6-ra ér oda, tűz a reptér.
11-ig kell becsekkolni.Csütörtök reggel leszünk Madridban,egy óránk van megkeresni a Rómába induló gépet,azzal délelőtt Rómában vagyunk.Este 10-kor indul onnan egy Wizzair járat Pestre, péntek hajnalban leszünk ott.Az eredeti jegyünk Róma Budapest ugrott mert az óceán átrepülését egy nappal csúsztatták a z Air Európánál ,így lekéssük az Alitalia gépét, de a Wizzairnél vettünk új jegyet másnapra ,így minden ok . A személyes találkozásig:

"Buenos dias ,amigos" üdv Klári Feri

OTTHONRÓL FOLYTATJUK!!!!

2010. január 29., péntek

KÜLÖN ÉRTESÍTÉS HELYETT

Fernando Ferri és Kaszás Dorottya Ágnes a mai napon argentin idő szerint délelőtt 11 órakor házasságot kötöttek. És kimondták a "Si"-t




A zörömszülőkkel.



Fernando két legjobb barátja voltak a tanúk.

INKA SPIRIT

MINDENKINEK ,AKIT ILLET..............

Kedves Barátaink!

Nagy öröm számunkra ,hogy ilyen sokan nézitek útibeszámolónkat, amint ezt az alul a látogatószámlálón észrevehetitek. Az élmények sorolását most kis időre felfüggesztjük,
lévén ma Dóri lányunk esküvője Fernandóval , utána pedig bőröndbe gyömöszöljük az élményeket és repülünk haza.


Klári és Feri

2010. január 28., csütörtök

ELŐADÁS AZ AMFITEÁTRUMBAN

...........................................

HEGYEK,KÖVEK , INDIÁNOK, OCARINÁK.....

..Útvonalunk Bolíviáig.......nagyításhoz katt a képre
Szállásunk Amaicha del Valley-ben, mint egy spanyol hacienda, nagy udvarral.A jobbszélső szoba a miénk
A hotel bejárata
és belső udvara..
reggelire várva...
A templomot reggel is megnézzük
éppen takarítottak az esti mise után....

Argentina saját gyártású hegymászó jeep-je
Sajtvásár a tér sarkán
QUILMES ősi romjaiA területet az egykor itt élt őslakosok utódai tartják fenn,a hőségben takarítanak, belépőt szednek,javítják az utakat stb. az állam egy fityinget sem ad támogatásként, mivel az itt élők autonómiát akarnak, mondván ez a föld az övék.


5-10 méteres kaktuszfák....
a minta nem festve van, kövekből rakták ki...
a kőfalakkal kerített területen éltek sátorokban béke idején.Ha háború volt felhúzódtak a hegyoldalba, ha nagyon szorult a hurok, átslisszoltak a hegy másik oldalára.

Ezekben a lyukakban őrölték meg a magvakat kőmozsárként használva
Messziről teljesen észrevétlen az erőd...
Klári hűsöl egy gigantikus kaktusz alatt
A lámák szabadon rohangálnak a hőségben,vigyázni kell ha nem vagy szimpatikus leköpnek
Rejtély ,hogy alakulhatott ki itt egy kultúra, ahol csak kő,kaktusz, hőség meg láma van
A hűsben kerámiákat, ötvösékszereket, szendvicseket ,italokat árulnak
indián motívumok fehér kőből kirakva
egy kis kaktuszgyüjtemény a toalett mellett

Quimesről mégtobb kép ITT
Szerencsétlen lámák ezt a szúrós tüskés gazt eszik nagy élvezettel
Ahogy elhagyjuk Quilmes-t . egy tehén előzni próbál---
Ez már Cafayate borvidék, a sivatagos tájban különlegesen finom bort termelnek
Egy olasz bevándorló kezdett itt szőlőt művelni,mikor meghalt ,a gazdaság becsődölt,a fia
mostanában kezdte újra a szőlőművelést, a jezsuiták egy régi szőlőfajtáját honosította meg itt újra
A borház belseje...
Az alapító unokája kínálja saját boraikat
Egy oldalszobában kézzel címkézik a palackokat
A kedves kínálás nyomán ürülnek a palackok, hogy megyünk ki a kellemes hűvosből a dögmelegbe?
A feketehajú leányzóval Dóriék összebarátkoztak

Bővebbet ITT
Klári letottyan a padra, ahogy megcsapja a hőség
Na, szóval itt voltunk...
Újabb borházzal próbálkozunk,de elhessegetnek -az ebédidő itt szent -úgyhogy továbbállunk
Még egy prőbát teszünk ,sikerrel

Ráadásul itt körbe is mutogatják a borkészítés fázisait



az idegenvezetőnk a séta után kóstolót tart,majd jön a vásárlás..
Bővebbet ITT

10 palackkal nehezebb lett a bérautónk
Cafyate főtere a katedrálissal......




Árusok a főtéren......




Paseo de los Colorados - Purmamarca - Jujuy

marsbéli táj 60 km-en keresztül

a képek önmagukért beszélnek














az egyes benyílók és természetes vájatok fantázianeveket kaptak, ez pl az Ampfiteátrum

Benn a szűk szakadékban körben 10 m-e sziklafal magasodik
itt-ott a hűsben árusok reménykednek


ezt látjuk ha felnézünk


az ember parányinak érzi magát..

egy előadóművész is fellép az arénában ,nagy sikerrel
ezen a hasadékon jöttünk be...
Klári áhitattal kattogtatja a gépét
a zenére táncraperdül a honi túristák bátrabbja...
Kifelé vettem egy okarinát, olyan szépen szól, talán meg lehet tanulni...
az okarina lyukkezelési használati utasítása: az árus kapásból elfújta vele az El Condor Pasa-t

(folyt.köv)