Átnézve Feri legutolsó bejegyzését, még ugyanehhez a naphoz tartoznak a következő képek.
Amikor elhagytuk Cafayatét, az oázis-várost még néhány kilométeren át szőlőültetvények, borházak között vezetett az út, aztán hirtelen kihalt, homokdűnés táj váltotta fel, ami tökéletes sivatagnak tűnt.
Az út mellett egy-két láma legelészett.
Ezután egy kősivatagba jutottunk, ahol a természet különleges sziklaformákat alakitott ki az anyakőzetből. Ezeket a hasonlóság miatt ilyen nevekre kereszteltek: Kastélyok, Ablakok, Varangy, Obeliszk, Gomba,stb. A völgy két magas hegy közé, "V" alakban vágódik be, a folyó neve Rio de la Conchas (Kagylóhéjak folyója)
A szurdok 65 km hosszú, az ember egyik ámulatból a másikba esik. Ha Dóri csak annyit mondott, hogy "ááááááá", Fernando máris lehúzódott az út mellé, kiszálltunk, és körbenéztük-, fotóztuk a tájat.....
.....természetesen négyen négyfelé. (A negyedik én voltam, aki őket fotóztam.)
Éjjjjjjjen a Nikon!!!
Ez a képződmény az "Ördög torka"
Ez pedig a "Los Castillos" (Kastélyok)
Az "Amphiteátrum" bejárata.
Ez pedig a belső csarnok. Olyan az akusztikája, hogy egy furulya halk hangja körbefut a sziklákon, és mindenhol tökéletesen hallatszik.
Csodálatos meleg, vörös színek.
Az ember egy picurka pontnak érzi magát.
Ez az "Obelisco"
A gyönyörű völgy neve: Quebrada de las Conchas.
Inne már csak pár kilométer, és Saltába, az azonos nevű tartomány fővárosába értünk. 1200 méterrel van a tengerszint felett, kellemes az éghajlata. A város fölé magasodik a San Bernardo hegy, ami látványnak is csodás. Nem hiába emlegetik az argentinok a várost Salta la Lindá-nak.(Szépséges Salta) Nekünk a jól ismert Panoráma-sorozatból való Argentina utikönyvünk van, ami 1987-es kiadás. Azt tapasztaltuk, hogy a benne lévő számszerűségi adatokat óvatosan kell kezelni, pld. a lakosság számát mindig meg kell szorozni legalább néggyel. Így most Salta kb egymilliós város.
Ahogy beértünk a városba, Dóri elszaladt egy Turisztikai Irodába prospektusokért, térképért, szálláshelyekért, mi kaptunk 10 percet sétára, Fernando addig körözött a központban, mert parkolóhely nemigen volt. A sétálóutca végén nagy hangzavarra figyeltünk fel, többszáz fiatal hatalmas dobokkal, hangszerekkel, óriási kiabálással, skandálással, hatalmas zászlókkal vonult fel. Csak azt láttuk, hogy valami ellen tiltakoznak, aláirásokat gyűjtöttek, megpróbáltak minden bámészkodót bevonni a zenebonába.
A kék zászlókon Che Guevara arcképe, szabadság felirat. Azt hittük, valami nagyon komoly dologról van szó. Aztán este Fernandó felvilágositott, hogy csak a városi buszok jegyeit akarta felemelni az önkormányzat, azért volt ez a balhé.
Dóri kézbekapott egy csomó hotelcimet, ketten hatfelé rohantak, végre egy órás keresgélés után ezt a Hostelt találták. Ferinek egyből beugrott: ez olyan, mint a Sing-sing fegyház. Két különálló cellánk volt, benne két vaságy, picike fürdőszoba zuhanyozóval. Dehát egy éjszakára bőven megtette. A légtér olyan pici volt, hogy a büdös cipőket mindenki kirakta az ablakba.
Gyors zuhany, átöltözés, és indulás várostnézni. Ez az indián néni (érdekes, most hogy nézem a fotót nem is olyan nagyon néni) kézzel kötött dolgokat árult az egyik kapualjban. Természetesen rögtön vettünk Gergőnek egy kapucnis, lámás kardigánt.
Az utcánk végében volt ez a Szt Ferenc templom, ilyen szépen kivilágitva.
A másik gép optikája egész más szinben vette fel.
A főtér körüli épületek aljában vendéglők, kávézók, szabadtéri koncertek.
A Cabildo esti fényben.
Ez a Catedrál, vagyis a város fő székesegyháza.
És ilyen a másik géppel.
Ennek az étteremnek a teraszán úgy hajnali 2 felé lerogytunk, rendeltünk valami finom vörösbort........
..és egy asadót. Dórikám éppen az asador szerepét vette át, és szétosztja a vacsorát.Annyi erőnk még volt, hogy hazavánszorogjunk, ............
és dőlés a vaságyba.
