2010. március 3., szerda

5.nap Humahuacától Bolíviáig

Csodálatos vasárnap reggelre ébredtünk. Az előző esti hűvös, nedves, esős időnek nyoma sem maradt, gyönyörű kék az ég, már kora reggel hétágra süt a nap.

Ott a sarokban, a száradó lepedőkön túl volt a szobánk. Igen kalandos úton, két raktáron, fürdőszobán, és ezen a ruhaszáritó-udvaron keresztül jutottunk be.

Recepció
Reggelizőhely a Hostelben.

Az utcánk nappali fényben.

Dóri kedvenc kézműves boltja kivülről.


É belülről. Komoly üzleti tárgyalásokat folytattak. Dóri egyik olasz barátnője most nyitott egy butikot Viareggióban, emiatt puhatolózott.

A városka főteréről egy széles lépcsősor vezet egy oszlop és fügekaktuszokkal szegélyezett dombra, melynek tetején egy monumentális emlékmű található.(Spanyol-Amerika függetlenségének emlékműve.- Monumento a la Independencia Hispanoamericana)

Ez egy szoboregyüttes, melynek főalakja egy láncaitól megszabadult fiatal indián férfi, az alatta levő domborművön pedig a függetlenségükért harcoló gauchók láthatók.

Kilátás a domb tetejéről.

Ez a fotó a domb mögött magaslatról készült. Itt az indián hátat fordit.

Oldalról. Előtérben egy kis kápolna romjai (Torre de Santa Barbara) Belgrano tábornok hadjárata idején megfigyelő toronynak használták.

Hihetetlen, hogy ez a vályogépitmény ilyen jó állapotban van közel kétszáz éve.

Megpróbáljuk befogni a szobrot. Közben az egész völgyet betöltötték a templomból kihangositott mise hangjai.
Ez a szép kéttornyú templom (Gyertyaszentelő Boldogasszony temploma, vagyis Iglesiade la Candelaria) 1641-ben épült.

Bent folyt a mise, kivül pedig ingyen ételt osztottak az ünneplőbe öltözött embereknek.

Ezután folytatttuk utunkat észak felé. Egy darabig még a fennsikon vitt az út........

...a csodálatos szines hegyeket láttuk mindkét oldalon.

Itt már újabb 500 méterrel feljebb vagyunk. Ez a kisváros, Abra Pampa, már 3500 méteres magasságban van,zord éghajlata miatt argentin Szibériának nevezik.

Marhák eltűntek, itt már csak lámák vannak. Az út mellett kerités nincs, néha csak átsétálnak a szinen.

Megérkeztünk a legészakibb városba, La Quiaca-ba.

Ezen az üdvözlőtáblán az áll, hogy Argentina legdélibb települése Ushuaia 5121 km-re van innen.
Kicsit bóklásztunk a városban, biztos helyen akartuk hagyni a kocsit, végül egy benzinkút mellett, a határ közelében leparkoltunk, és elindultunk Bolíviába.

Ez a folyó a határ. (Az idősebbek biztos emlékeznek Hanselka és Zikmund nevére, akik többek között írtak egy könyvet "A folyón túl van Argentina" cimmel. Abban szerepel ez a híd is.) Az argentin oldalon pecsételtettünk az útlevelünkbe, bár simán is átsétálhattunk volna. Emiatt a bolíviai oldalon is sorba kellett állni a beléptetéshez.
Bizonyíték, hogy mögöttünk Bolívia.

Minden centiméteren az államfő Evo Morales neve, arcképe, mondásai. Eszméletlen személyi kultusz van körülötte. Féltem, hogy az útlevélvizsgálatnál a hivatalos helyiségben nem birom leplezni a felháborodásomat, amikor megláttam összemontirozva, kart karba öltve Evot és Che Guevarat. De Fernando már előre mondta, hogy bármit látunk, fegyelmezetten kell viselkedni, semmin sem szabad csodálkozni.

Villazón-nak hívják a boliviai oldali városkát. A hídnál kezdődik egy út, melynek mindkét oldalán boltok, kézművesek százai. A környező utcákba ugyanez a helyzet. Az egész városka az argentin oldalról érkezőkből él. Itt minden szinte fele-, vagy negyedannyiba kerül, mint bárhol Argentinában.

Találtunk egy vásárcsarnokot, aminek az emeletén ez az aranyos indián néni cserepeket árult. Dóriék vettek 2 edényt fedővel, amiben főzni lehet. Darabja 10 pesó (500 Ft) volt. Itt a néni épp magyarázza, hogy kell tisztitani.

100 méterre a vásári zsibongástól már szinte néptelen a város. Az a pár autó amit láttunk, össze-vissza ment, egyetlen közlekedési táblát sem láttunk sehol.

Közben észrevettük, hogy valahogy elfogyott a levegőnk. Nekem olyan heves szívdobogásom lett, néha ki is hagyott, hiába kapkodtam a levegőt, egyre rosszabb lett, azt figyeltem mibe kapaszkodjak, ha összeesek. Piszok rossz érzés volt. Fernando bement egy üzletbe, kijött egy zöld zacskóval, amiben kokalevél volt, bevettünk 2-3 levelet és elkezdtük rágni. Állitólag egész Délamerikában legálisan vásárolható, szinte fillérekért. Pár percen belül sokkal jobban lettünk. Most már tudom, hogy a hegymászók miért mennek olyan kótyagosan a magas hegyeken." Rágd, táplálkozz vele, oltsd a szomjad, kend magadra, mosakodj vele, öblítsd vele a hajad, lélegezd be, nézd, fogd, fürödj benne, kérj tőle tanácsot, vigyázz rá minden napodon, és éveid száma megszaporodik – hangzik a dél-amerikai Andok népeinek ősi tanítása a szent kokáról."

Miután vettünk egy-pár szőttest, sapkát, kabátot, hangszert, sporttáskát, stb, stb-t beálltunk a visszafelé sorba a határon. A morcos fegyveres közölte, hogy nem mehetünk vissza, mert aki belép Bolíviába, minimum egy napot ott kell töltenie. Jól megijedtünk, hogy most mi lesz, kocsink az összes cuccal a túloldalon, fogalmunk sincs, hol szállunk meg. Végül megszánt bennünket, és azt mondta, hogy tűnjünk el, és elfordult. Úgyhogy szépen visszasétáltunk illegálisan Argentinába azzal, hogy majd másnap újra visszajövünk illegálisan Bolíviába, hogy legálisan visszamehessünk Argentinába. Mindenki érti?


Szóval megkönnyebbülve kocsiba ültünk, és egy 16 km-re levő kis faluba, Yavi-ba mentünk. A települést a 17.században alapitották, templomát 1690-ben épitették. A falu képe teljesen megőrizte a koloniális múltbeli képét, ezért úgy ahogy van védetté nyilvánitották.(Historico Pueblito de Yavi)

Ebben a kis Hostelben kaptunk szállást


Kilátás az ablakból.
Szobabelső.
A falu végén van egy domb, ahonnan csodálatos a kilátás. Mi itt megálltunk, Dóriék leereszkedtek egy sziklás szakadékba, ahol állitólag sziklába vésett indián motivumok vannak. Miután visszajöttek, kiderült, hogy semmi ilyet nem láttak, csak jól agyonfagytak.

Mindenhol szikla, agyag, kősivatag, csak ezen a kis oázisszerű szigeten van termőtalaj, és zöld növények.

Yavitól 4 km-re van Kisyavi, azaz Yavi Chiko, talán 15-20 házból álló pici település. Egy temploma, és egy pici múzeuma van. Egy kincsre leltünk bent, egy gyönyörűséges kézi szőnyegre. Azt hittük, hogy kiállitási tárgy, de 130 pesóért megvehettük. Csodálatos szinei vannak, a készitője bele akarta szőni a nevét, de valószinű nem ismerte a betűket,és valami értelmetlen betűhalmazt szőtt.

A nap további részéről a másik blogomon már írtam: http://kaszasklari.blogspot.com/2010/02/indianok-foldjen.html Csak rá kell kattintani.

2010. február 14., vasárnap

HUMAHUACA ÉS AZ INDIÁN SZABADSÁGSZOBOR

........................................ video

2010. február 13., szombat

TILCARA, A KÖZÉPKORI INKA ERŐD

A Quebrada de Humahuaca (Humahuaca völgye)

keskeny völgy Argentína északnyugati részén, Jujuy tartományban,Buenos Airestől 1500 km távolságra. 155 km hosszan nyúlik el észak-déli irányba, északról és nyugatról az Altiplano, keletről az Andok alacsonyabb hegyvonulatai, délről meleg vizű völgyek (Valles Templados) határolják.

A quebrada mély völgyet vagy szurdokot jelent. A névadó egy 11000 lakosú város, Humahuaca volt. A völgyet a Río Grande folyó alakította ki, amely télen kiszárad, de nyáron bőségesen árad. A medrét minden áradás után változtatja. Mivel ereje kevés, nem képes a hegyekről hozott köveket hosszan magával sodorni és kavicsokká gömbölyíteni, hanem lerakja őket, s a szögletes kődarabok kitöltik a folyó 1-2 km széles völgyét.

A terület minden történelmi korban a különböző kultúrák keresztútjában volt. 10000 éve élnek itt emberek. Az első népcsoport vadászó-gyűjtögető életmódot élt, és tekintélyes őskori leletanyagot hagyott maga után. A 15. században erre vezetett azInka Birodalom karavánútja (Camino Inca), az inkák emlékét őrzik az erődített települések, a pucarák maradványai. A spanyol hódítást követően fontos kapocs volt a Río de la Platai Alkirályság és a Perui Alkirályság között. A hittérítőknek köszönhetőek a völgy gyönyörű templomai, amely köré apró települések nőttek. Az argentínai szabadságharc sok ütközete is itt zajlott le.

A Quebrada de Humahuaca 2003. július 2. óta az UNESCO világörökségi helyszíne.

........................... video

A völgy jelentősebb települései

  • Tumbaya: nemzeti műemléknek nyilvánított templomát 1796-ban építették, a földrengések elleni védekezésül vastag falakkal, alacsony, zömök harangtoronnyal, apró ablakokkal.
  • Purmamarca: már a spanyolok előtt is lakott hely volt, kecsua eredetű nevének jelentése: a jaguár faluja. Templomát1648-ban építették. Különleges természeti látványosságai a falut körülvevő sárgás, zöldes, lila, barna és fehér színű hegyek.
  • Tilcara: Jujuy régészeti fővárosa. Határában található Argentína legnagyobb feltárt inkakori települése és erődítménye, aPucará de Tilcara. Feltárását 1908-ban kezdték meg. A házak és az erődítés egy részét újjáépítették.
  • Huacalera: határában kőoszlop jelzi a Baktérítőt. Temploma a 18. században épült.
  • Uquía: 1750-ben épült temploma a környék legszebbike, érdekessége a muskétával felfegyverzett angyalokat ábrázoló oltárkép.
  • Humahuaca: a völgy névadója 2939 m magasságban fekszik. Már az inkák idejében lakott település volt. Templomát 1641-ben építették.

2010. február 12., péntek

EGY KÉSZÜLŐ ÚTIFILM REKLÁMJA

video


Avagy így láttuk mi Argentinát.......

4.nap IRÁNY JUJUY !

Felébredve kis cellánkban, rájöttünk, hogy nem is láttuk a várost nappali fényben. Nosza, gyors reggeli a szálláson (amiről egyébként meg kell jegyezni, hogy minél északabbra megyünk, annál egyszerűbbé válik) és irány a főtér.Ami már megszokott. Minden város közepén szabályos négyzet alakban, árnyékos fákkal, szobrokkal, szökőkutakkal, padokkal ellátott főtér. Körbenézve a legfontosabb épületekre lehet rálátni.
Itt pld a székesegyházra ........
....amiről csak a napfényben derült ki, hogy ilyen fura színe van.

Belül viszont gyönyörű.

Ez a Szt Ferenc templom, beszoritva egy szűk kis utcába. Kb ennyi volt a városnézés, mire visszaértünk már Dóriék is túl voltak a reggelin, és nekiindulhattunk a mai napi útnak.

Saltát elhagyva az út emelkedni kezdett, egyre vadregényesebbé vált a táj, az út a hegyek oldalán kanyargott, valószinű ezért nevezik La Cornisa-nak (párkánynak). Felfelé kapaszkodva a hajtűkanyarokkal tűzdelt terepen, az amúgy is borzasztóan keskeny út mellett jelzőtáblák: ÚTSZŰKÜLET! Ezen már csak nevetni lehetett. Egyébként Fernando nagyon jól vezet, halálos nyugalommal vette az akadályokat, néha egy kis maté-teával felturbóztuk és új erőre kapott.

Egy-két helyen megálltunk, dehát a fotó nem tudja visszaadni azt a csodálatos panorámát amit láttunk. Fantasztikus magasságban voltunk, lenn a mélyben viztároló tavak sora csillogott, mi ebben a buja, szubtrópusi őrserdőben, kristálytiszta levegő, mindenféle madárhangok.

Némelyik fáról nem is lehetett megállapitani hogy micsoda, mert telistele szőtték a különböző élősködő növények, páfrányok, liánok, pálmafélék, mindenféle kúszónövények, és mind a fa testéből élnek.

Ettől a táblától nagyon vidámak lettünk. Itt kezdődik Jujuy (ejtsd: Huhuj) Argentina legészakibb tartománya. A név indián eredetű, jelentését sokféleképpen magyarázzák. Fővárosa San Salvador de Jujuy, egy fennsikon, 1300 méterrel a tengerszint felett fekszik, kissé távolabb tőle magas hegyek veszik körül.

A városban nagyon kevés az igazi műemlék. Ennek oka, hogy amikor a Peruból érkező konkisztádorok megalapitották a várost, az őslakos indiánok elpusztitották. Ezt 1565-től a 19.sz. közepéig háromszor eljátszották, mire a mai városkép kialakult.

A főtéren rögtön ezt a szép, virágzó fát vettük észre.

Majd Belgrano tábornok lovasszobrát. Nincs olyan település Argentinában, ahol Belgranóról, és San Martín-ról ne lenne elnevezve utca, tér, középület, és ne lenne legalább egy szobor. Mindketten kiemelkedő katonai és politikai egyéniségei voltak a függetlenség kivívásának. Úgy tartják Belgranó a szív, San Martín az ész embere volt.

Gyümölcspiac.
Neoklasszikus stilusú katedrális 1770-ben készült el.

Az elmúlt 200 évben annyiszor alakitották át, hogy már alig hasonlit az eredetire.

Sok értékes, régi szobor van belül, a mennyezetet és a sekrestyét a cuzcói egyházi festőiskola festményei diszitik. Szerencsénk volt, mert egy látogató csoport miatt a rejtett világitásokat is bekapcsolták egy rövid időre.

Legértékesebb ez az 1760-as években nandubay-fából kifaragott szószék. Ilyen gazdag faragású, szobrokkal és domborművekkel diszitett barokk szószék nincs több Argentinában.

A Cabildó (városháza) sem igy nézett ki régen. Emeletes volt, a földszinti és emeleti árkádokat karcsú oszlopok sora tartotta, közepén pedig egy torony díszítette. Pusztulását egy földrengés okozta 1864-ben, azóta ilyen. Látogatni sem lehet, mert a Rendőrség költözött be az épületbe.

Ezekről az épületekről nem tudtunk meg semmit, egyszerűen csak szépek.


Ez egy Szt Ferenc templom, igazán szép képet nem lehet csinálni róla, a mindenhonnan belógó vezetékek miatt.




Egyre tüzesebb, indiánosabb szinek tűnnek fel a falakon.

///OOOOOOOOOOO///

Folytatjuk utunkat észak felé. Jujuy tartomány fő látnivalói csak ezután következnek, abban a völgyben megyünk felfelé, amit a "történelem országútjának" is neveznek, a Quebrada de Humahuaca-ban. Erre vezettek a nagy hódítók portyázásai. A XIII.sz-ban az inkák nyomultak dél felé, útjukat "Camino de los Incas-nak, Inkák-útjának nevezték. Őket követték 1540 -es években Peruból a spanyol konkisztádorok, majd jöttek a ferences és domonkosrendi hittérítők, végül a jezsuiták. A legtöbb épitészeti emléket a misszionárius hódítók hagyták hátra, a környéken mintegy 20 ősi templomot, amelyeket lassan apró kis települések vettek körül.

A völgy folyója a Rio Grande, minden nagyobb eső után szeszélyesen változtatja a medrét, ami egy-két km széles. Most csak egy kis erecske volt a meder közepén, de van amikor félelmetesen hömpölyög teljes szélességében. A hegyekből lehordott kötörmelékkel nem tud mit kezdeni, mert a víz szinte pillanatok alatt eltűnik, így aztán olyan a táj, mint egy holdbéli kősivatag.

Itt már kezdődnek a "szines hegyek" Ez a kis település Tumbaya, itt meg sem akartunk állni, de az út mellett egy kis szines forgatagra lettünk figyelmesek, zene szólt, sülthús illat a levegőben, így hát lehúzódtunk az út szélére, hogy körülnézzünk.

Kiderült, hogy az Andokbeli indián falvakból összegyűltek az emberek, mindenki hozta a saját termését, zöldséget, sajtokat, lekvárt, gyümölcsöt, egész egyszerű kézműves dolgaikat, és szinte egymás között csereberéltek. Közben egy kis fieszta alakult ki, a színpadon egy-egy helyi lakos előadta a saját produkcióját, a többiek nevettek, tapsoltak, egymásra figyeltek, szinte nem is érdekelte őket az a pár idegen aki véletlenül odatévedt.
Állatokat is hoztak le a hegyekből, gondolom eladásra.

Ez a néni kecsua indián, Fernando vett tőle két kis palackot, amiben nagyon dekorativan le volt rétegezve a 7 szinű hegy őrleménye. Amikor ki akarta fizetni, kiderült, hogy nem ismeri a pénzt, megvárta, mig odajött egy ismerőse és segitett neki.

A hevenyészett sátrak alatt folyik a kereskedelem, vagy ha nem, akkor csak jól érzik magukat.

Ők mintha gaucho-indiánok lennének (nem tudom, van-e ilyen egyáltalán) Egyszál gitárral, énekelve, nagyon jól érezték magukat. Üres hordókat alakitottak át grillsütőnek, azon sütik a különböző finomságokat.

Dóri különleges, szines krumplit vett. Volt benne lila, piros, kék, irtó érdekes .

Furcsa belegondolni, hogy talán ezek a gyönyörű indián lányok sem tudnak írni, olvasni.

................................ video
A környékbeli indián falvak lakóinak heti vására az Andok tövében ,egy Tumbaya nevű kis helységben, termékbemutató és vásár, gaucho muzsikával, lacikonyhával. A film inditásához klikk a háromszögre!!!

////////OOOOOOOOOOOOOOOO///////////

Letértünk a főútról, hogy megnézzük a 8 km-re lévő PURMAMARCA-t. Már a prehispán korban is lakott település volt, kecsua eredetű neve is az inka múltra utal, jelentése: a jaguár faluja.


Természeti látványossága, amiért a turisták özönlenek a pici faluba, azok a kopár hegyek, amik körülölelik. A hegyek réteges kőzetei a legkülönbözőbb szinekben pompáznak, sárga, barna, lila, fehér, zöld színűek, de ezen belül minden színnek még legalább 5-6 árnyalata van. Itt éppen elindulunk egy hegycsúcsra, ahonnan a legszebb a kilátás.
Távolban a völgy túlsó oldalán lévő hegyek.

Az egész vidékre jellemző a vályogból való építkezés. Kívülről általában be sem vakolják, mert az eső úgyis leveri a meszet, de belül nagyon barátságosak ezek a kis viskók.
Ez a "ház" még csak félig van készen.

A domb tetején.
És a panoráma.
Étterem.

Színes kézműves áruk tömkelege.

Ilyen mennyiségű szőttest még sosem láttunk egyben. Az egész hatalmas tér körben egy nagy pult volt, belül az eladók, kivül a bámészkodók.

Feri sem tudott ellenállni egy nyári, hímzett ingnek.
Egyébként Purmamarcában minden év februárjában nagy fiesztát rendeznek a Földanya, Pachamama tiszteletére. Hát addig nem tudunk maradni.

/////OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO//////

(Ezt a szakaszt Feri kisajátitotta magának, úgyhogy most az ő szövegelése jön. Csak a pontosság kedvéért annyit, hogy TILCARA a környék legnépesebb települése, 1967-ben Jujuy-tartomány régészeti fővárosává nyilvánitották. Ennek oka, hogy egy km-re a falutól található Argentina eddig feltárt legnagyobb inkakori települése és erőditménye, a Pucará de Tilcara. Itt nemcsak feltárták, de részlegesen helyre is állitottak egy-két házat, és az erőditmény egy részét.)

Robogunk Tilcara felé....


Mindig is vágytam eljutni egyszer az életben Machu Pichu-ba , Peruba, az inkák földjére
és ebben csak piszkos anyagiak gátoltak meg. Hát Tilcara egy kis Machu Pichu, lehet ,hogy nem olyan szépen, precízen faragott kövekből épült, de ugyanolyan gyönyörű és fenséges. A tágas völgy közepén álló gellérthegynyi magaslatról, nem csak messze , de a múltba is ellátni, az inkák
birodalmába. Ezen a tájon csak kő meg katusz terem, ebből épült fel ez a maga nemében páratlan erőd, amelyet még 1908-ban kezdtek a régészek feltárni. A piramis mellől ,a csúcsról
az őrszemek 8-10 km-re is elláttak,fény és füstjelekkel adva át a híreket.A házak tetejének váza kiszáradt, félbehasított kaktusztörzs,pamapafűvel borítva, mint megannyi zsupfedeles viskó. Csak a nagyobb épületek mestergerendája van fából.Ablak csak egy nyílás.

Az őslakók kicsit alacsonyabbak voltak ,mint Dóri

Klári vadiúj ponchójában,melyet még a helybéliek is megnéztek

Kaktusz ,amerre a szem ellát

Föntről csodálatos a látvány, a nap foltokban bukkan elő a hegyek oldalán.

Erős emelkedő a szentély felé.

És felértünk!

A panoráma lenyűgöző. Most már nem vágyom látni Machu Pichut. Nekem Tilcara az igazi.

Ezt a képet örökre meg kéne őrizni!

((((((((((((((OOOOOOOOOOO))))))))))))))))))))

Még egy pár kilométer felfelé, és máris 2700 méteren vagyunk. Ez a kőoszlop (Monolito) jelzi, hogy itt lépjük át a Baktéritőt, vagyis a trópusi övezet határát. Itt nyaranta a déli órákban égetően tűz a nap, de estefelé, ahogy most is, már elő kell venni a meleg ruhákat.


Dórikám a Baktérítőn a megtérített "bakkal"


Utánanéztem, hogy honnan a név. 2000 évvel ezelőtt, amikor az elnevezést adták, a Nap éppen a Bak csillagképben tartózkodott. A Baktérítő pontjai a Föld azon legdélibb részei, ahol még merőlegesen érik a Nap sugarai a Földet. (Egyetlen napon, a téli napfordulón, dec.21,vagy 22-én.)

(((((((OOOOOOOOOOOOOOOO)))))))))))))


Már erősen sötétedett, mikor a mai nap végállomására, HUMAHUACA-ba értünk. Itt már 2939 m magasan voltunk. Semmi bizalomgerjesztő nem volt a faluban. Vályogviskók egymás mellett, pocsolyák az úton, rosszarcú emberek az utcán, szállás sehol, egyik helyről küldtek a másikra. Kiderült, hogy a félhomályban a falu rosszabbik felén mentünk be, de a végén egy Hostelben kaptunk szállást. Igaz, hogy egy négyágyast, és csak a mosókonyhán, meg a száradó lepedőkön keresztül tudtunk bemenni, de szoba volt, zuhanyozóval! Gyors fürdés, átöltözés, és irány a falu.
A főtér sarkán még nyitva volt egy kézműves bolt. Két kedves idős hölgy vezette, kiderült hogy egy családi manufaktúra, mindent saját maguk készítenek, a bolt hátsó részében volt a műhely.Sokkal olcsóbban adtak mindent, mint eddig bárhol.

Dórikám hosszas tépelődés után ezt a poncsót választotta. Az elején egy hegyoldalba vésett indián motivum.

Éhesek és szomjasak vagyunk,csendesen szitál az eső,a hőmérséklet se több 10 foknál,irány egy kisvendéglő az esti szürkületben.

Ez itt jó lenne, de piszok drága,vagyonos angol túristák számára megfelelő hely.

Bedobunk egy lityit a helyi vörösborból , fizetünk és usgyi tovább.

Az eső mellé hideg szél is fúj....ezért irígyelnek otthon?
Egy vevőcsalogató indián fiútól kapunk címet,na megnézzük...

Dórikám esőben felvidul, lesz vacsora hamarosan....

Pánsíp, dob ,hegedű, hangolnak a zenészek a vacsorahelyen....

A hely specialitása a lámahúsból készült ételek. Fernando ezt a szép szelet láma-bélszínt kóstolta meg, Feri meg Dóri lámapörköltet, én pedig locrót (ami olyan mint a babgulyás, csak bab helyett kukoricával, és nagyon sűrű. Ja és nincs benne paprika!)

Csak szegény felhajtó fiú maradt hoppon , a tulaj közölte vele ,csak egy társaságot hajtott fel ma este, ezért nem jár fizetség. Mire Fernando ezt lefordította , a fiú már eltünt. Ettől egy kicsit leült a hangulatunk. Elszégyelltük magunkat-hogy mi itten mulatunk- ez a fiú meg a napi betevőért hiába dolgozott.
Teli hassal tértünk aludni, az öregeké a franciaágy, a fiatalok meg osztozzanak az emeletes-ágyon.