KLÁRI BEJEGYZÉSE

Nem mintha rivalizálni akarnék Ferivel, (illetve dehogynem, 45 éve folyamatosan ezt csináljuk)de kezd bosszantani, hogy ő hajnalban kioson a géphez, felteszi a saját maga által készitett képeket, megirja a szöveget, és én már csak a kész posztot látom.

Pedig sok mindent másként élek meg, mint ő. Én is kattogtatom egész nap a gépemet, ezek majd otthon egy nagy albumban végzik.

Ezért most én is megpróbálok, legalábbis az első két napról irni valamit a saját képeimmel. Elnézést, ha esetleg ismétlődések lesznek benne.
Nagyon féltem a három különböző repülőúttól, mert ilyen hosszan még sosem repültünk. Mindenféle tanácsokat meghallgattam, mit tegyek, hogy ne dagadjon be a lábam, mozgassam, de hát nézzétek meg, ebben a szűk ülésben mekkora lehet a mozgástér. Ferihegy-Róma 2 óra, nem volt vészes, annál inkább a Fiumiccinói repülőtéren való kiigazodás. Az a repülőtér akkora, mintha az Erzsébet hid-Nagycsarnok-Astória-Deák tér négyszöget lefednék, teleraknák üzletekkel, utazási irodákkal, éttermekkel, beszállókapukkal, és szegény se olaszul, se angolul nem tudó turistának azt mondanák, hogy keresd meg honnan megy tovább a géped Argentinába.

A probléma ott kezdődött, hogy ki kellett volna menni az épületből és újra becsekkolni, ehelyett a beszállókapunál döbbentünk rá fél órás mászkálás és keresgélés után, hogy ezt nem tettük meg.

Végül minden rendeződött, fenn ültünk a Madrid felé tartó gépen, újabb 2 óra,, kiszállás után már óvatosabbak voltunk, elmagyaráztuk, hogy mi Buenos Aires felé akarunk átszállni. Nem tudtuk miért terelnek be egy kis váróterembe, németül senki nem tudott, kétségbe voltunk esve, hogy pár széken kivül itt ugyan semmi sincs, nemhogy Duty Free. Végre jött egy srác, aki mint kiderült argentin, de a Svájcban élő barátnőjénél volt, és tud németül. Ő aztán elmondta, hogy nyugi, mindjárt jön értünk egy reptéri busz, és átvisz egy másik terminálra.

Végül fenn ültünk egy hatalmas airbusz hátsó fertályában, én felhúztam a gumizoknimat, és nekivágtunk a 15 órás útnak.

Az óceán fölött volt némi turbulencia, amitől én személy szerint betojtam, mert kinézve az ablakon láttam a hatalmas szárnyakat vergődni, remegett az egész gép, de túléltük.

A legnagyobb élményem az volt, amikor kinyilt a transzfer ajtaja, és velem szemben többszáz ember, én meg csak egyet láttam, aki rohant felénk visitva.
Hát itt vagyunk, végre együtt. Mit nekünk a 38 fok, és a majdnem 100 %-os páratartalom.
A csomagokat gyorsan lepakoltuk, és már indultunk is felfedezni a várost. Ez BA főutcája, bocsánat sugárútja. Eszméletlen széles, 8 sáv ide, 8 sáv vissza. Bárhogy igyekeztünk, 3-4 lámpaváltásra lehet csak átjutni, mert 4 sávonként van egy elválasztó zöld sáv, képtelenség olyan gyorsan menni, hogy átérj.

Az Obeliszk (ami a város jelképe) mellett egy hatalmas fehér karácsonyfa, alatta a 3 királyok trónja.
Ez az óriás egy fikusz-fa, amit otthon kis cserépben nevelgetünk.

Hatalmas hűvös parkokkal van tele a város.

A központban volt a szállodánk. Nem egy nagy luxus, de a célnak megfelelt 4 napra

A sarkon egy kávéház, ahol volt internet, itt a reggeli elfogyasztása mellett megnéztük a levelezést, és beszéltünk az otthoniakkal.

Másnap délelőtti program a Boca-negyed. Nagyon tetszettek a szines házak, a vásári hangulat. Olyan, mintha a Városliget lenne,de itt tényleg van élet, a házakban emberek laknak, akik mind az idegenforgalomból élnek.
10-20 pesóért ilyen csinos tangótáncosokkal lehet fotózkodni. Ez a lány valószinű mexikói turista, tőlük hangos egész Argentina, mert ők most jobban állnak anyagilag, és nagyhangon, nagyképüen költik itt a pénzüket.

És itt a másik pár. Egy rozzant japán turistát öltöztettek be kalapba,sálba, és ugrott az ölébe a tüzes menyecske. A japán csoport meg buzgón kattogtatta a masináit.

És ime az olcsóbb megoldás, mindössze 5 pesóért, de legalább magunknak vagyunk hülyék.

Hullafáradtan rátaláltunk egy kis kávézóra egy csarnok mélyén, jól esett a jéghideg sör.

Ez már az esti program. Megnéztük a San Thelmo negyedet, aminek középpontja ez a nyüzsgő, árusokkal, tangótáncosokkal, vendéglőkkel teli kis tér. Különböző zenék szóltak mindenhonnan, hippi, és rastafejű fiatalok dobolnak, énekelnek, isznak, mindenfélét árusitanak, a levegőben tömény marihuana illat.

Innen lesétáltunk a folyópartra, ami régen ipari negyed volt, most tele luxus-éttermekkel, de meghagyva az eredeti kikötői hangulatot. Itt éppen egy étterem hátsó frontján sétáltunk, amikor az ablakon keresztül lefotóztam a hússütést. A szakácsok észrevettek, és nagyon kedvesen azonnal pózba vágták magukat nekem.
És ilyen a túloldal. Felhőkarcolók, benne luxuslakások, irodák, és csodálatos fények, amivel nem lehet betelni.
Ez az argentin zászló egy kormányzósági épület előtt, legalább 8 méter széles.
Kedvenc éttermünket még épp zárás előtt 10 perccel elértük, készségesen kihoztak 3 pohár vörösbort és 6 empanadast(húsos táska, erről majd később)
Hát nem olyan mint az Andrássy út? És ilyenből legalább 8-10 metszi a fő-fő sugárutat. Nem hiába forgatták nálunk az Evitát, Buenos Aires nagyon-nagyon hasonlít Budapestre.

Ennyit az első napjainkról, majd még folytatom, csak most már hívnak, hogy megyünk kirándulni a környékre.